Juhász Levente Zsolt
 
Mi a szinesztézia?
 
A szinesztézia fogalmával a legtöbb ember a magyar nyelv és irodalom tantárgy keretében találkozhat. Eszerint ez olyan stilisztikai/nyelvi alkotóeszköz, olyan “szókép, amelyben hangulati hasonlóság alapján különböző érzékterületekről származó érzetek szerves egészben olvadnak össze”. Számos embertársunk számára azonban a szinesztézia mást is jelent: fenomenális valóságot (fiziológia vagy fejlődési szinesztézia). Egyesek élményében élénk színek társulnak hangokkal, mások ugyanezt bizonyos betűk vagy számok esetén tapasztalják (graféma szinesztézia: ez a leggyakoribb forma). Vannak olyan személyek, akikben a tapintási ingerek különböző ízlelési (Cytowic, 1993), vagy szaglási érzékletek váltanak ki! És számtalan egyéb módja is előfordul az érzékletek „keveredésének”. A szinesztéziás érzékelés nemcsak külső fizikai ingerek percepciójához járulhat, hanem olyan absztrakt fogalmakhoz is, mint a tér vagy az idő. Már Galton (1880) is felfedezte, hogy egyesek az egész számoknak sajátos, téri és vizuális vonatkozásokat is magában foglaló komplex reprezentációjával (number form) rendelkeznek, amelyeken speciális mentális műveleteket is végrehajthatnak. Igen gyakori az is, hogy az idővel kapcsolatos reprezentációk, a mentális naptár is sajátos formában jelenik meg a szinesztéziás személyek belső élményében. Fontos tulajdonsága még a fejlődési szinesztéziának, hogy rendszerint automatikusan, szándékolatlanul váltódik ki. Habár egyes szinesztéziások képesek aztán ezt a szinesztéziás érzékletet is manipulálni „lelki szemeik” előtt. A valódi szinesztéziák nem tanultak. Az ismert szinesztéziások többsége ide tartozik.
 
A szinesztézia előfordulása
 
A jelenség gyakorisága 2000-ből 1 (Baron-Cohen, et al; 1995 brit felmérés alapján) és 1:25000 (Cytowic, 1989 amerikai minta alapján) között van. Újabban többen is úgy vélekednek, hogy korábban súlyosan alulbecsülték a szinesztézia előfordulásának gyakoriságát, és az előbbi arányok helyett 1:200-1:100 közötti gyakoriságot feltételeznek (Mulvenna et al, 2004), sőt felmerült a 1:20-as arány is (Hubbard, Ramachandran, 2005). A gyerekek között sokkal gyakoribb a jelenség gyakorisága, de idővel a legtöbben elveszítik ezt a képességet. A nemi megoszlás sem szimmetrikus, a szinesztézia a nők között gyakoribb. Baron-Cohen és munkatársai (1995) alapján az arány megközelítőleg 6:1. A nő:férfi arány USA-beli adatok (Cytowic, 1989, 1997) alapján 3:1, angol vizsgálatok alapján sokkal szélsőségesebb, kb. 8:1 (Baron-Cohen et al, 1993). Újabb felmérések azonban azt sem zárják ki, hogy a nemek eloszlása egyenletes (Hubbard, Ramachandran, 2005). A familiaritás kérdése még nem tisztázódott egyértelműen, de a szinesztéziások biológiai rokonai között nagyobb arányban fordulnak elő hasonlóan szinesztéziás személyek. Néhányan felvetették, hogy egy, esetleg néhány X-kapcsolt autoszomális domináns gén biztosítja e furcsa jelenség prediszpozíciójának genetikai hétterét (Bailey, Johnson, 1997), de ennek tisztázása még várat magára (Hubbard, Ramachandran, 2005).

Igen nagy számban váltak ismertté tudósok és művészek, akikkel kapcsolatban többé kevésbé bizonyított, hogy  szinesztéziások voltak. Számos zeneszerzőt ide sorolnak: Liszt Ferenc, Szkriabin, Rimszkij-Korszakov, László Sándor, Jean Sibelius, Oliver Messiaen, Ligeti György. A zenészek közül a legismertebbek Miles Daves jazz trombitás, Eddie Van Halen és Stevie Wonder könnyűzenészek. Egyes kutatások szerint a szinesztéziás személyek gyakran rendelkeznek zenei (abszolút) hallással. A francia szimbolista Charles Baudelaire, Arthur Rimbaud, Joris-Karl Huysmans szinesztéziájára elsősorban műveik alapján következtethetünk, és így van ez a kora újkori japán haiku költő Matsuo Basho esetén is. Az orosz származású író Vladimir Nabokov, és a szintén orosz Vaszilij Kandinszkij esetén már erről önéletrajzi feljegyzések vannak. Hasonlóan bevallottan szinesztéziás David Hockney kortárs brit képzőművész is. A tudomány emberei közül a legismertebbek a szerb feltaláló Nikola Tesla és Richard Feynman Nobel-díjas amerikai fizikus. A kreativitás és szinesztézia lehetséges együtt járásáról, kapcsolatának szorosságáról azonban még további vizsgálatok fognak releváns információt szolgáltatni.

 
A szinesztézia modern kutatása
 
Már a filozófus Locke (1690) is foglalkozott filozófiai írásaiban a szinesztéziával, kísérleti vizsgálatát pedig már Galton (1883) megkezdte. Egy évszázadon át számos beszámoló született róla neurológusok, pszichiáterek és pszichológusok tollából, amelyek közül a legismertebb Lurija (1975) emlékezőművészének az esete. Ennek ellenére a kísérleti pszichológia (és kognitív idegtudomány) főáramába kutatásra érdemes területként a szinesztézia csak az utóbbi évtizedben került vissza (elsősorban az elismert autizmus kutató Simon Baron-Cohen úttörő kísérleti módszert alkalmazó munkáinak hatására).
A mai kísérleti pszichológiai és fiziológia eszközökkel végzett vizsgálatok igazolják a szinesztézia jelenségét (inherens szubjektív minősége ellenére), kimutatják, hogy megfelelő kísérleti inger elrendezés esetén, a szinesztéziás élmény befolyásolja a perceptuális, figyelmi és emlékezeti teljesítményt, hatással lehet a személy kognitív működéseire. A téma kutatói a modern agyi képalkotó vizsgálatokkal (PET, fMRI) egyértelműen bizonyítják, hogy a szinesztéziás élményeknek vannak kimutatható agyműködésbeli korrelátumai (habár a pontos mechanizmus további vizsgálatok tárgya).
 
 
További információk:
 
American Synesthesia Association
http://synesthesia.info/
 
UK Synaesthesia Association
http://synesthesia.info/
 
International Synaesthesia Association (ISA) Australian Branch
http://www.synesthesia.com.au/
 
Synaesthesia Research Group, University of Waterloo (Canada)
http://watarts.uwaterloo.ca/~src/home.htm
 
Synaesthesia Research Group, University of California, San Diego
http://psy2.ucsd.edu/~edhubbard/Synesthesia.html
 
Deutsche Synästhesie-Gesellschaft  e.V.
www.synaesthesie.ch
www.synaesthetsie.org